Petei Juditnak, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselőjének, a Mikaland Vegyesvállalat igazgatójának, illetve László Károly református lelkésznek, a Técsői Református Líceum lelkészigazgatójának a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta. A kitüntetettek érdemeit Viczián Tamás konzul ismertette.

Az elismerések átadását követően megkérdeztük a kitüntetetteket:

- Nem az én érdemem ez az elismerés – nyilatkozta lapunknak Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke. – Ezzel a kitüntetéssel elsősorban azt a munkát jutalmazták ilyen magas szinten, amit a Kárpátaljai Református Egyház végez az itteni magyarság megmaradása érdekében, illetve az igaz üzenet – az evangélium – hirdetése terén. Ez az elismerés, hiszem, még nagyobb biztatást ad számunkra. Arra inspirál, hogy még nagyobb lendülettel vessük bele magunkat a munkába. Hogy gyülekezeteink növekedjenek, iskoláinkat, líceumainkat megőrizzük, fejlesszük, hogy le tudjuk küzdeni az előttünk tornyosuló akadályokat. Sohasem voltunk a meghátrálás emberei, s ezt nem is engedhetjük meg magunknak. Ebben kell megerősítsen bennünket ez a kitüntetés is.
- Ezt az elismerést nem én, hanem az a közösség kapta, ahol közel két évtizede szolgálok – vallja László Károly, a Felső-Tisza-vidéken szolgáló református lelkész, aki a szórványban élő magyarok megmaradásáért kifejtett munkája elismeréseként kapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.
- Büszke vagyok arra, hogy magyarként itt, Ukrajnában érvényesülni tudtam, eddig eljutottam. Ez persze annak is köszönhető, hogy maximalista vagyok, elsősorban magammal szemben. S ezt a környezetemtől is elvárom. Manapság látjuk, tapasztaljuk, hogy sokszor rossz, vagy meggondolatlan politikai lépések, rendeletek miatt egyre nehezebb magyarnak megmaradni. Társadalmi munkában eddig is mindig arra törekedtem, hogy erősítsem az itteniek magyarságtudatát. Ez a magas állami elismerés még inkább arra inspirál, hogy erőteljesebben folytassam ezt a munkát – vallja Petei Judit.

Ezeket a kitüntetések az egész kárpátaljai magyarság megmaradásáért vívott küzdelem elismeréseként tarthatjuk számon. Ki, hol, mennyit és mit tett vagy tesz megmaradásunkért, az elsősorban lelkiismereti kérdés. Hinni szeretném, hogy mindenki a saját helyén a legtöbbet és a legjobbat próbálja adni. Adjon ehhez az Úr kitartást, erős hitet és bölcsességet!

Marton Erzsébet