Mint Gémesi Ferenc hangsúlyozta, az összefogásnak és a sikeres pályázatoknak köszönhető, hogy többek között Beregszászon létrejött az Európa-Magyar Ház, magyar kar nyílhatott az Ungvári Nemzeti Egyetemen, lerakhatták a Beregi Református Líceum kollégiumának alapjait – bár ebben jelentős segítséget nyújt az Angliai Református Egyház is, ismerte el a szakállamtitkár –, megkezdhették a Técsői Magyar Oktatási Központ, illetve a Jánosi Mesterképző Akadémia megvalósítását, megújulhatott a Munkácsi Szent István Katolikus Líceum, modern oktatási felszerelésekkel gazdagodhatott a Kisdobronyi Középiskola stb. Tovább folytatódik a nemzeti jelentőségű intézmények kiemelt támogatása, mondta a szakállamtitkár. Kárpátalján stratégiai intézményként kezelik a jövőben többek között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat, a Técsői Magyar Oktatási Központot, a KAMOT-ot, a szórványprogramban résztvevő intézményeket, ígérte Gémesi Ferenc. Aki arról is szólt, hogy a támogatásokkal mindenképpen a kárpátaljai magyarság megmaradását szeretnék elősegíteni. A szakállamtitkár abbéli reményének is hangot adott, hogy a mostani ukrajnai választások eredményeként új lendületet kap a magyar-ukrán kapcsolat, s hangsúlyozta: készen állnak az együttműködésre.
Gajdos István, Beregszász polgármestere, az UMDSZ elnöke az ukrajnai politikai helyzet elemzését követően a szakmunkásképzés prioritását, illetve az ukrán nyelv elsajátításának fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy e téren jelentős előrelépéseket kell tenni a jól felkészült pedagógusok képzésében, a megfelelő módszertani segédanyagok, tankönyvek elkészítésében. E téren immáron előrelépések történtek, mondta a polgármester, hisz a Rákóczi Főiskola rektor-helyettesének, Csernicskó Istvánnak a vezetésével egy szakmai bizottság dolgozik az új tanterv és tankönyv, illetve program elkészítésén. Gajdos István abbéli reményének adott hangot, hogy idén befejeződik az ukrán nyelv oktatásának hatékonyságára irányuló munka.
Zilahi László arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Szülőföld Alap Regionális Fórumán idén is érvényesült a szolidaritás elve, miszerint az Európai Unión kívül rekedt Ukrajna és Szerbia magyarsága lakosságszámánál nagyobb arányban részesül az Alap forrásaiból. A főigazgató megerősítette: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – erről egyelőre tárgyalások folynak – a jövőben normatív támogatásban részesül, ami biztosíthatja ezen fontos magyarságintézmény gördülékenyebb működését. (Részleteket a www.szulofold.hu honlapon olvashatnak) Sziklavári Vilmos, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja abbéli reményének adott hangot, hogy Ukrajna és Magyarország között a továbbiakban is sikeres lesz az együttműködés. Ezt sugallja a Viktor Janukovics beiktatásán résztvevő Sólyom László magyar köztársasági elnök és az új ukrán államfő közötti konstruktív légkörben zajló tárgyalás is.
Kovács Erzsébet
























