Csodálatos helyen, egy kastélyparkban (jelenleg tüdőszanatórium) találtunk rá. Csak remélni tudom, hogy meg is látszik rajtunk a „szépülés", ha nem is külsőleg de lelkileg bizonyára megszépültük a harapnivaló friss levegőn való sétától és a fiatalító kacagásoktól.
Véleményem szerint a hétvége legjobb programja este várt ránk egy ifjúsági óra alkalmán.
Ezen az estén nagyon sokat énekeltünk, játszottunk, körbejártuk a tanítványi „lét" kérdéseit, és bibliai válaszait. Ezt a sok tekintetben meggazdagító találkozást egy fergeteges táncházzal zártuk.
Vasárnap 10 órára hívogattak minket a templomba a harangok. Beidek Endre tanár úr igehirdetése után énekekkel, versekkel mutatkozhattunk be a gyülekezet előtt, és mondhattunk köszönetet vendéglátóinknak.
Az istentisztelet után a híres beregszászi piacon szerezhettük be a heti édességmennyiséget. Ebéd után, sok-sok hálás búcsúmosoly és baráti ölelés után indultunk vissza Sárospatakra, azzal a reménnyel, hogy mi is viszonozhatjuk majd a kedves vendéglátást.
Összegezve elmondhatom, hogy Istenre és egymásra való odafigyelés csodálatos élményével térhettünk haza. Köszönet érte a vendéglátó fiataloknak, szüleiknek és kedves diáktársaimnak Enghy Sáronnak, Meleg Csillának, Furik Bettinek, Pető Annának, Bogáthy Csengének, Zsigrai Emesének, Béres Mátyásnak, Hangácsi Máténak, Őri Péternek, Molnár Adriennek, Sinkovicz Richárdnak, Dusza Evelinnek, Pető Kristófnak, valamint teológus kísérőnknek Dancsó Zoltánnak, vallástanárainknak Nádasi Erika tanárnőnek és Beidek Endre tanár úrnak.
Molnár Norbert 12.H
További képek: http://www.tirek.hu/galeria/mutat/11396/?hir=31494

























