sion
krode
kalvinnyomda
bethesda
uregy
könyvesbolt
parokia_k
majus22
KRISZ
Biblia
Kazetta
sion1
diakonia
csillag.
Biolka
2010-09-06 / Adminisztrátor

Megtartotta hagyományos tanévnyitó istentiszteletét a Kárpátaljai Református Egyház, melyen a lelkészek és hitoktatók mellett részt vettek egyházi líceumaink tanárai és diákjai szüleikkel együtt.

Zán Fábián Sándor püspök igehirdetésében egy reményteljes jövőképről szólt, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy amit meg lehet tenni, küzdve, dolgozva, imádkozva, nekünk kell megtennünk. Az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jócselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Nekünk van programunk, tantervünk, életcélunk, amit Isten adott elénk, fontos, hogy komolyan vegyük, és azok szerint éljünk, hangzott a református tanévnyitón. Hadd látszódjék ez meg rajtunk, amikor össze kell fogni a református oktatásért a Kárpát-medencében, de főleg itt, Kárpátalján! Látszódjék meg nemcsak akkor, amikor a Magyarországon árvízkárokat szenvedőknek gyűjtöttünk, hanem akkor, amikor építkezünk Nagyberegen, Nagydobronyban, Técsőn! Isten bennünket jócselekedetekre teremtett, éljünk is ezek szerint, hogy betöltsük küldetésünket, és jövőképünk – amely reményteljes, mert Isten ígéreteire épül – valóban beteljesedjen az üdvösségben!
Az egyházkerület elnöksége nevében Héder János főjegyző köszöntötte a vendégeket.

továbbTovabb
2010-09-06 / Adminisztrátor

Növekvő elvárások
Ülésezett a Kárpátaljai Református Egyház Honosító Bizottsága, melynek feladatkörébe a teológiára jelentkezők meghallgatása, illetve a Kárpátaljára érkező lelkészek fogadása, szolgálati helyük meghatározása tartozik.

Augusztus 24-én nemcsak a hazaérkező diákokat hallgatták meg (köztük magyar állampolgárokat is), hanem azokat a segéd- és beosztott lelkipásztorokat, akik a három év leforgása alatt még nem szereztek lelkészi oklevelet.
A bizottság döntést hozott arról, hogy a még hallgatói jogviszonyban álló teológusoknak a le nem tett kötelező vizsgákat (leggyakrabban nyelvvizsgát) teljesíteniük kell a segéd- és beosztott lelkészi évek alatt. Akik 2010-ig ezt elmulasztották megtenni, egy év haladék után tanulmányi szabadságra küldhetők. Ahogy azt Zán Fábián Sándortól, a KRE püspökétől megtudtuk, a határozattal a diploma megszerzésére szeretnék ösztönözni a teológusokat, hogy mihamarabb meghívható, megválasztható lelkészek lehessenek.

továbbTovabb
2010-09-06 / Adminisztrátor

Beregi hímzések határon innen és túl
Már a XIX. században legendás hírű volt a beregi kézimunka. Az első írásos emlékek róla nem az anyaországhoz tartozó Bereg területéről maradtak fenn, hanem innen, a határon túlra szakadt részről. Lehoczky Tivadar, Bereg vármegye monográfusa szerint a terület hímzéskultúrájára már egészen korán felfigyeltek az ide látogató idegenek. Más írásos emlékek is fennmaradtak. Egyházi jegyzőkönyvekben, az egyház javairól készített leltárakban többször találkozhatunk az úrasztali terítők, abroszok felsorolásával.


Ennek a közös örökségnek és kultúrának feltárására vállalkozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága, az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus, illetve a Magyar Köztársaság által támogatott Határon átnyúló együttműködés fejlesztése a magyar-ukrán határtérségben nevet viselő programmal. A gyűjtés a beregi hímzésen túl a szakrális építészetre is kiterjedt. A kutatások eredményét egy-egy kötetben összegzik és tárják a nagyközönség elé.

továbbTovabb
2010-09-02 / Adminisztrátor

A konfirmandus korosztállyal foglalkozó lelkészeknek, ifjúsági munkásoknak szervezett konferenciát a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Ifjúsági Osztálya augusztus 22-25. között Berekfürdőn, amelyre Kárpátaljáról is érkezett egy kisbusznyi csapat.

Egyfajta továbbképzés volt ez, ami az angolszász konferenciák rendszerét követve választási lehetőséget biztosított a résztvevők számára a különböző szemináriumok, műhelyek közti választásra. A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy kipróbált ifjúsági vezetők, gyakorlati szakemberek segítségével az ifjúsági munka jól működő modelljei közül minél többet felvonultassanak és a résztvevők használható tudással gyarapodjanak. A konferencia kapcsolatépítési lehetőség szempontjából is fontos volt, hiszen az egész Kárpát-medencéből több mint 150 résztvevőt érkezett.

továbbTovabb
TÉMAFELADÓDÁTUM
Helyi hírek!Dancs Róbert2010-08-31 09:20
Találkoztak Ung megye gyülekezeteiSzimkovics Tibor2010-08-28 22:19
Változik a világvörös tibor2010-08-08 12:37
Szeretethíd 2010 - KárpátaljánDancs Róbert2010-05-27 21:37
Misszió útjai/formái/módszerei gyülekezeteinkbenDancs Róbert2010-05-17 10:04
mindenféleDancs Róbert2010-04-19 22:41
Tisztelt Pedagógusok!Adminisztrátor2010-04-12 14:25
Elhunyt Tonk IstvánMaksai Attila2010-04-09 20:33
AblakokGergely Szabolcs2010-02-27 22:29
Ki legyen az év újságírója?Adminisztrátor2009-12-27 20:05
Box Esemenynaptar
Programajánló beküldése